A ,,tiszteletbeli makairól” konferenciáztak

[ad 1]

A ,,tiszteletbeli makairól”, Móra Ferencről tartottak konferenciát kedd délután a múzeumban. Az érdeklődők számos előadást hallgathattak meg, többek között elhangzott Móra makói élete és titkos szerelmével való kapcsolata.

DSCN1443

Összesen hat előadó kapott szót a múzeumi rendezvényen. Dr. Kürti Béla, a szegedi Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott régésze az író, muzeológus lakásairól tartott beszámolót, mely egy nagy téma része: gyűjti a képeket, amiken Móra látható és kiadja könyvben, jelenleg kétszáz fotója van. A képek kapcsán Kürti elárulta, hogy 1924-ben három egyfelvonásos darabot adtak elő, aminek az egyik szerzője Móra Ferenc volt, akkor készült az alább látható híres kép az egykori színház előtt.

012b_muveszetek2_clip_image006_0000Első sor: Juhász Gyula, Móra Ferenc, Réti Ödön
Hátsó sor: Espersit János, József Attila, Károlyi Lajos, Vertán Endre
(www.sulinet.hu)

,,Móra Ferenc szeretett Makón, amikor Kiszomboron vezetett ásatásokat mindig itt lakott Diósszilágyi Sámuel főorvos lakásán, itt állította össze a Georgikon című kötetét”

– tudtuk meg Kürtiről.

DSCN1448

A szegedi múzeum muzeológusa, múzeumpedagógusa, Kovács-Krassói Anikó Móra titkos szerelméről, Kalmár Ilonáról tartott előadást. A nő kiskunfélegyházi volt és az író lányával volt egyidős, Balatonföldváron ismerkedtek meg. – A haláláig, 1934-ig tartott a szerelmük, hivatalos és titkos leveleket váltottak, ezek a szegedi múzeumban találhatóak meg – mondta a szakember.

Meglátása szerint féltették a ,,Móra-imázst” ettől a történettől, sokáig csak múzsájaként nevezték, ám

,,látnunk kell, hogy Móra is ember volt, ezt a szerelmet mindketten őrizték a szívükben.”

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink