A választások előtt jelentette be Szijjártó, hogy Magyar Ház nyílik Londonban

A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.

Szijjártó Péter elmondta, hétvégi magyar iskola, színházterem is lesz majd az épületben, ahol kiállításokat, előadásokat is tartanak a helyi magyarság részére. A tárcavezető hangsúlyozta, Londonban és a környékén sok magyar él, ott dolgoznak vagy tanulnak, de eddig a városban nem volt igazán méltó otthona a magyar kultúrának, a magyar közösségnek, a magyar identitás megőrzésének.

A kabinet egy nagy, ikonikus épületet vásárolt meg annak érdekében, hogy Magyarországhoz – ehhez az ezeréves államisággal rendelkező országhoz – méltó helyen őrizhessük és mutathassuk be a kultúránkat Londonban

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Kiemelte, az új Magyar Ház egy új találkozási pont lesz az Angliában élő magyarok számára.

„Hogy a ház igazán méltó legyen és tudja fogadni a magyar embereket, most felújításra kerül, és amint a felújítás befejeződik, néhány hónap múlva a Londonban és környékén élő magyarok birtokba vehetik majd”

– jelentette ki Szijjártó Péter.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy „ez a ház egy új találkozási pontként, egy új közösségépítő erőként fogja majd szolgálni a Londonban és környékén élő magyarokat”.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink