A vissza nem térítendő céltámogatással sem sikerült teljesen elszámolnia a korábbi városvezetésnek

Kormányhatározatban rögzített 400 millió forintos vissza nem térítendő céltámogatással sem sikerült maradéktalanul elszámolnia a korábbi városvezetésnek. Jogtalan felhasználás címén 157 millió forint visszafizetési kötelezettség hárult a városra, melyet egy utolsó hiánypótlással sikerült 2018. év végére 97 millió forintra csökkenteni. Az Államkincstártól kapott részletfizetési lehetőséggel élve 12 hónap alatt visszafizettük a (97,4 millió forint tőke+31,5 millió forint kamat) tartozásunk – tájékoztatott közösségi oldalán Gyöngyösi Ferenc, hódmezővásárhelyi képviselő (Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért.)

Gyöngyösi közlése szerint Benkő Zsolt (Fidesz-Szeretem Vásárhelyt) az utóbbi közgyűlésen el is ismerte ezeket a szabálytalanságokat, majd szóvá tette, hogy miért nem kértek tanácsot az előző hivatali vezetéstől.

Attól a hivatali vezetéstől kellett volna tanácsot kérni, aki jogtalanul használta fel ezeket a céltámogatásokat? Attól, aki az előző beszámolómban feltüntetett 1,2 milliárdos BM támogatásból 664 milliót, vagy az itt feltüntetett 400 millióból 157 milliót fizetett volna vissza?

– fogalmazott Gyöngyösi.

Elmondása szerint ezeket a visszafizetési tételeket a jelenlegi hivatal tornázta le 664 millióról 180 millióra, illetve 157 millióról 97 millióra. Ezek szerint a jelenlegi vezetés 544 millió forinttal teljesített jobban csak a hiánypótlás tekintetében ennél a két visszafizetési kötelezettségnél, a kamat különbözetről nem is beszélve – tette hozzá.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink