Akár maradhatott is volna a Károlyi Mihály utca elnevezése

Ismert: eltávolították Erdei Ferenc emléktábláit és domborműveit, illetve átnevezik a róla elnevezett teret is Aradi térre. Átnevezik a Károlyi Mihály utcát is Nagy György utcává. Az utcában élőknek elkerülhető lett volna a személyes dokumentumok cseréje, ugyanis élt egy másik Károlyi Mihály is, 300 évvel a vitatott miniszterelnök előtt.

Károlyi Mihály 1585-ben született. Apja korán meghalt,  így a fiú anyja felügyelete alatt nevelkedett, majd II. Mátyás király udvarában két éven át asztalnok hivatalt viselt. 1609-ben hadi és udvari hű szolgálataiért bárói rangot kapott, majd Szatmár vármegye örökös főispánjává nevezték ki. Hogy ily módon maradjon a közterület elnevezése Károlyi Mihályról, azt dr. Török Miklós, akkori DK-s önkormányzati képviselő, jelenleg megyei közgyűlési tag is javasolta. Természetesen nem fontolták meg az ötletét.

A Magyar Tudományos Akadémia szerint Károlyi 1919-ben ,,nem tudott a szociáldemokrata és kommunista párt egyesüléséről, közös kormányalakítási döntésükről és nem próbálta megakadályozni a Tanácsköztársaság kikiáltását. Ezt követő passzivitását a Tanácsköztársaság támogatásaként is lehetett értelmezni”. Ezért róla nem javasolt közterületet elnevezni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink