Vádat emeltek hét ember ellen, mert éveken keresztül jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatást alapítványi fenntartású iskolák több száz diákja után – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Saághy Flóra közölte: tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett minősített költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat az ügyben.
Szegeden 2001 szeptemberében hátrányos helyzetű fiatalok és kábítószer-függőségben szenvedők támogatására egy közhasznú alapítvány jött létre, amelynek kuratóriumi elnöke a vádlottak egyike volt. A szervezet két oktatási intézményt is létrehozott a városban, ahol a többi vádlott vezetői, vezetőhelyettesi, illetve ügyintézői feladatokat látott el.
Az iskolák fenntartójaként az alapítvány a jogszabályok szerint minden tanévben, félévente jogosult volt a tényleges tanulói létszámhoz igazodó normatív támogatás igénybevételére az első szakképesítésüket ott megszerző diákok után. A vádirat szerint azonban csaknem kilencszáz olyan tanuló után is igényeltek és kaptak állami támogatást, aki nem állt tanulói jogviszonyban az oktatási intézményekkel, vagy beiratkozott ugyan, de a tanórákat sosem látogatta.
A vádlottak által 2012 és 2014 között jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás összege meghaladja a 112 millió forintot. A költségvetésnek okozott vagyoni hátrány még nem térült meg – írta az ügyész.
(MTI)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |