Nagyon sajnálom a katonákat, akik parancsra itt bohóckodnak, úgy, hogy esélyük se mutatkozna, ha tényleg komoly veszélybe kerülnének ezek a létesítmények. Az, hogy itt kell lenniük biodíszletként, nekik is megalázó, és mindenkinek, aki ebben valamilyen szinten rész kell, hogy vegyen – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában Molnár Áron.
Mint az ismert, a kormány katonákat vezényelt az energetikai létesítményekhez, így Algyőre is és most ott járőröznek. Ennek kapcsán a község polgármestere elmondta:
Ki kell mondani: ez egy választási kamu, kérem az algyőieket és mindenkit, aki találkozik ezekkel a hírekkel, hogy így is kezeljék ezt az egészet.
Molnár Áron nettó hazaárulásnak tartja ezt a fajta riogatást és szerinte a kormány most már nyíltan a saját lakosait félemlíti meg. A polgármester hozzátette, őt, mint településvezetőt, aki nem mellesleg a védelmi bizottság elnöke, a honvédség vagy a szakminisztérium sem kereste meg, nem értesítette arról, hogy egy, a közigazgatási területükön lévő cégnél katonai jelenlétre kell számítani. Ez szerinte egészen elképesztő.

