A rendőrök azonosítottak, majd elfogtak két férfit, akik kirabolták alkalmi ismerősöket Hódmezővásárhelyen.
A rendőrségre 2022. január 21-én az éjszakai órákban érkezett bejelentés, hogy az Andrássy úton ismeretlenek egy férfit értékeinek megszerzése miatt bántalmaztak, majd tőle elvettek 10 ezer forint készpénzt.
Az egyenruhások a tanúkutatás és az adatgyűjtés során rövid időn belül megállapították, hogy a bűncselekményt egy apa – fia páros követte el. A feltételezett elkövetőket elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.
A duótól előkerült a rablásból megszerzett pénz és egy korábbi betörésből származó tárgyak, amelyeket a rendőrök lefoglaltak.
A gyanúsítottakat kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.
Ellenük rablás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
(police.hu)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |