A nap idézete
364 éve hunyt el Apáczai Csere János, erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára.
364 éve hunyt el Apáczai Csere János, erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára.
A zöldhulladék gyűjtése megegyik a kommunális hulladék elszállításának napjával, a fenyőket pedig január 8-tól viszik el a házak elől – derül ki a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tájékoztatásából.
2024. január 4-én, csütörtökön 14 órakor Dr. Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató egykori szülőházán (Makó, Nagycsillag u. 45.) emléktáblát avatnak.
A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér, közölte a Belügyminisztérium pénteken.
227 éve született Wesselényi Miklós, az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteleti tagja, az 1838-as pesti árvíz – árvízi hajósa.
Már a mai napon, december 29-én forgalmirend-változások léptek életben a belvárosban.
185 vendégünk állt sorba karácsonyi ételosztásunkon a szerencsére nem túl hideg, viszont erősen szeles napon december 23-án már kora délelőtt – adta hírül a Makói Heti Betevő csapata.
195 éve született Szendrey Júlia magyar költő, író, fordító; előbb Petőfi Sándor költő, majd Horvát Árpád történész felesége.
Rendkívül szemetesek a makói közterületek.
A Continental makói gumigyárának vezetése beperelte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget (GSZSZ) és annak elnökét, kétmillió forintos sérelemdíjat követelnek tőlük.
A hazai kórházak lesújtó klimatizáltsági állapotát elsőként Magyar Péter hőmérős akciója állította reflektorfénybe. A DK-s Földi Judit ennek kapcsán írásbeli kérdéssel fordult még szeptember elején Pintér Sándorhoz.
Lázár János, a tárca vezetője semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Múlt hét végén, a Hagymafesztivál ideje alatt rengeteg csapadék hullott. A sok eső többeket visszatartott, így az árusok is forgalomcsökkenéssel szembesültek.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy 7815 négyzetméteres erdőt vehetett meg az államtól, holott az állami erdők értékesítését alapesetben jogszabály tiltja – írta az