Zeitler Ádám fontosnak nevezte a fecskelakások kialakítását a makói fiataloknak

Az önkormányzati bérlakások felújítása mellett a fecskelakások kialakítása, a fiatalok helyben tartása is fontos lenne – hívta fel a figyelmet a szerdai testületi ülésen Zeitler Ádám a költségvetés vitájában. A polgármester szerint nem volt igény a fiatalok részéről a lakásokra.

Zeitler Ádám csatlakozva Czirbus Gábor hozzászólásához elmondta, fontos a költségvetés tervezésénél a kintlévőségek kimutatása. Az, hogy mekkora ez az összeg, figyelembe kell venni a tervezéskor. A költségvetési kockázatoknál kiemelte a Hagymatikum színvonalának fenntartását, illetve javítását; a befizetendő szolidaritási hozzájárulás emelkedését; illetve a Continental hosszú távú terveit. Felhívta rá a figyelmet, hogy homlokzatfelújítási pályázat nem lesz idén, ezen kívül az önkormányzati bérlakások felújítása mellett a fecskelakások kialakítása is fontos lenne. Továbbá minimális tétel lenne az ivartalanítási program folytatása.

A polgármesterjelölt szerint a város fejlesztését Szegedhez kellene kötni, utalt az egyetemre, a kutatóközpontra, az autógyárra. Még arról beszélt az önkormányzati képviselő, hogy az intézményvezetők bére között jelentős a különbség, azt kérte, a kulturális vonal kapjon nagyobb megbecsülést.

Farkas Éva válaszában ismertette, hogy 26 új munkavállalóval bővült a Hagymatikum október óta. A szolidaritási hozzájárulás tavaly valóban kevesebb volt, 300 millió forint alatt volt, amit akkor is nagy összegnek tartottak, de idén már 400 millió fölött van. A polgármester szerint jó lenne, ha ez az összeg nem lenne ilyen magas.

A lakásokról elmondta, az volt az elmúlt években a tapasztalat, hogy nem volt rá igény.

A CSOK-hoz és a CSOK+-hoz a közművesített ingyen telkeket tartják ,,fontosabbnak, reálisabbnak.”

Kiderült, hogy a gyepmesteri szolgáltatást átszervezik, áprilistól térhetnek vissza az ivartalanítási programra.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink