? Átadták a könyvtárat Makón

Egy éves csúszással ugyan, de kedden délben átadták a Makovecz Imre tervei alapján készült könyvtárat Makón. Az építkezésre a kormány 2,66 milliárd forintot adott, a kivitelező a hódmezővásárhelyi Építészmester volt.

,,Külön tisztelettel köszöntöm körünkben dr. Buzás Péter polgármester-elődömet, aki Makoveczet Makóra hívta”

– kezdte köszöntőjét Farkas Éva Erzsébet (Fidesz). A polgármester szerint várostörténeti esemény az átadó, hiszen itt van Áder János köztársasági elnök is, aki megnyitja ,,a kultúra új, makoveczi ajtaját.” Felidézte, a tizenkettő Makovecz-építmény mellé egy újabb került Makóra. Az elmúlt időszakban négy Makovecz-épület fejlesztése indulhatott meg 13,2 milliárd forint állami támogatásból: a legrégebbi ilyet építményt, a Hagymaházat újították fel; a közeljövőben felépülnek a Hagymatikum hiányzó részei; bővítik és felújítják a néhai Páger-mozit; valamint most adják át a József Attila Könyvtárat.

Az új könyvtár háromszintes, 1840 négyzetméteres és 85 ezer könyvet tartalmaz. Fogadótér, ruhatár, kávézó, előadóterem, kutatószoba, galéria, informatikai terem, terasz várja a látogatókat. Megújult a könyvtár környezet is, a Deák Ferenc utca, a Pulitzer sétány, a zsidó emlékjel, a Rudnay utca.

A könyvtár 2017-es alapkő-letételén, majd a bokrétaünnepségen is feltűnt az a plakát (roll-up), amely azt hirdette, hogy az épületet 2018 tavaszán kellett volna átadni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink