Átszervezik a városi cégeket Hódmezővásárhelyen, de ez a dolgozók munkavégzését nem befolyásolja

A Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. Vámház utcai telephelyén járt ma délelőtt Hódmezővásárhely polgármestere, a város aljegyzője, a cég igazgatósági tagjai és az üzemeltetési igazgató, ahol a dolgozókkal találkoztak és tartottak egy rövid tájékoztatót.

Elhangzott, hogy folynak a városi cégek átszervezési munkálatai, a pazarlás megszüntetése, az átláthatóság megvalósítása, ez azonban a dolgozók munkavégzését nem befolyásolja. Ahogyan eddig is, úgy ezután is az a legfontosabb, hogy aki jól végzi a munkáját, az megkapja a megérdemelt elismerést és megbecsülést ezért. Ahogyan eddig, úgy ezután sem lesz fontos az, hogy ki milyen politikai nézeteket vall.

A megbeszélésen elhangzott, hogy két fontos elv mentén szervezik újra a városi cégeket: ez a hatékonyság és a célszerűség. A legfontosabb, hogy a lakosság meg legyen elégedve a HMSZ munkájával, ugyanakkor beleférjenek a várostól kapott költségkeretbe. Minden dolgozóra számítanak a jövőben is, a cél az, hogy egy jó csapat dolgozzon a városért – derül ki a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálatának közléséből.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A vásárhelyi-makói fideszes sajtó már a Fidesznek is vállalhatatlan

Navracsics Tibortól a Promenád24, szerepüket súlyosan félreértelmező kollégái helyett is elnézést kérek! – írta a 24.hu-nak Rákay Philip, a hódmezővásárhelyi portál többségi tulajdonosa, miután arról kérdezték, volt-e tudomása azokról a cikkekről, amelyekkel a lap az utóbbi napokban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert is gyalázta.

Tovább olvasom »