Az állami pénzen működő sajtó össztűz alatt tartja az ellenzéki és független polgármestereket

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere (Becsülettel Siófokért Egyesület), a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja arról számolt be, hogy két kormánypárti médium ellen a városuk méltatlan lejáratása okán pert indítottak.

Tegnap bátorkodtam megjegyezni egy kis társaságban, hogy hihetetlen amit az állami pénzeken (azaz a magyar emberek közös pénzén) hizlalt médiák művelnek a nagyvárosi, fővárosi kerületi ellenzéki és független polgármesterekkel. Össztűz alatt állnak

– fogalmazott Siófok polgármestere.

Bejegyzésének apropója egy kormánypárti Magyar Nemzetes cikk. Lengyel szerint aki Siófokon él és ,,elolvassa ezt a förmedvényt, az segítség nélkül is tud véleményt alkotni. Meg aztán a sétányon lévő vállalkozók döntő többsége is korrekt partnere a városnak, ebben a nehéz helyzetünkben sem fordultak velünk szembe.” Hozzátette:

Nincsenek ‘titkos döntéseim’, mindig a jog szellemében igyekszem eljárni és minden körülmények között a városunk érdekeit képviselni. Talán még annyit: ha itt valaki sarcol, az jelen helyzetben a magyar állam, akiket pedig sarcolnak, azok -többek között- a magyar önkormányzatok, azaz az általuk helyben képviselt emberek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább olvasom »