Az ellenzék szerint a forint összeomlása az Orbán-kormány tévutas kül- és gazdaságpolitikáját bizonyítja

Már Putyin háborúja előtt is Magyarország szenvedte el Európa legmagasabb inflációját és az államadósság is a csúcson volt. Putyin háborúja kiszolgáltatott helyzetben kapta el a forintot és annak ellenére hatalmasat ütött a nemzeti valutánkon, hogy a Magyar Nemzeti Bank 5.35 %-ra emelte az 1 hetes betéti kamatokat. Vagyis a kamatemelés sem tudja megállítani a forint romlását és az eurónkénti 400 forintos rémálomhatárt. A szlovákok és szlovének közben nyugodtan alszanak az eurózóna tagjaiként, a horvátok jövőre szintén – írja közleményében az Egységben Magyarországért.

A magyar forint a román lejhez képest is 12%-ot gyengült, de a cseh korona is jobban teljesít, majd 5%-kal ér többet a forinthoz képest. A lengyel zloty is javult csaknem 3%-ot. A magyar kormány tudna segíteni ezen, ha olyan költségvetési politikát folytatna, mely nem támogatja az inflációt a kiadások növelésén keresztül – közölte az ellenzéki szövetség.

Meg kell védenünk az anyagi biztonságunkat, meg kell fékeznünk az áremelkedéseket, ennek azonnali eszköze az élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentése. El kell kezdeni az euro bevezetésének folyamatát, és haza kell hoznunk azt a 15 ezer milliárd forintnyi uniós támogatást, amit Orbán Viktor a putyini modell szerinti korrupciója miatt már nem kap meg. Az anyagi biztonságunk, a gazdaság és a forint talpraállásának feltétele tehát a kormányváltás április 3-án – írták.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink