Az ellenzéki pártok szerint a Fidesz megpróbálja elcsalni a választást

A Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az MMM közös sajtóközleményben reagáltak az országgyűlés által elfogadott voksturizmust lehetővé tevő törvénymódosításra. Ennek értelmében bárki jogszerűen a tényleges lakóhelyétől eltérő lakcímet jelenthet be.

Ez a módosítás egyrészt azzal a veszéllyel jár, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson tömegessé válik az a 2018-ban már megtapasztalt jelenség, miszerint egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat. Másrészt a törvénymódosítás annak is megnyitja az utat, hogy a jövő évi választást megelőzően országon belül a „billegő”, kétesélyes egyéni választókerületekbe jelentkezzenek át Magyarországon élő választópolgárok. Mindkét lehetőség megnyitja az utat egy-egy választókerület választási eredményének tudatos eltérítése, azaz áttételesen a választás kimenetelének befolyásolása előtt. Egyértelműnek tűnik, hogy a kormánypártok komolyan megijedtek az egységes ellenzék várható választási győzelmétől, és most ilyen jogi trükközéssel akarnak megágyazni annak, hogy választási csalással tarthassák meg a hatalmukat – írják az ellenzéki pártok.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a közös listát állító ellenzéki pártok elnökei ezért Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy a testület vizsgálja felül a fiktív lakóhelyek létesítését legalizáló törvényt, és a kifogásolt rendelkezéseket semmisítse meg.

Ezen túlmenően a Nemzeti Választási Irodához fordulnak és követelik, hogy naponta tegyék közzé a valasztas.hu oldalon, hogy az adott napon egy-egy településen és egy-egy országgyűlési egyéni választókerületben hány választásra jogosult polgárnak van lakcíme. Mindez azért fontos, hogy bárki számára folyamatosan nyomon követhető legyen: a természetes demográfiai és népességmozgási folyamatokból adódó mértéket meghaladóan, választási csalásra utalóan változik-e a választások előtt egy-egy település vagy választókerület választásra jogosult polgárainak a száma.

Szerintük, ha ezt a kezdeményezést az NVI elutasítja, az nyílt beismerése lesz annak, hogy mire készülnek a kormánypártok. Ebben az esetben az ellenzéki pártok naponta fogják közérdekű adatként kikérni, és szükség szerint bíróság előtt kiperelni ezeket az adatokat. A csalásgyanús választási eredményekkel szemben pedig minden jogi és nem jogi eszközzel is fel fognak lépni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink