Az MSZP szerint a kormány szégyene a kormány stratégiai partnereként működő makói Continental gyár

A munkavállalókat jogfosztottá tévő törvények visszavonását sürgette két ellenzéki politikus csütörtökön a makói Continental gyár előtt.

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón a Munka Törvénykönyve túlmunkával kapcsolatos, az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett módosításának eltörlését kezdeményezte. Azt kérte a kormánypárti képviselőktől, támogassák azt a szocialista javaslatot, amely kilenc hónapra és minimum százezer forintra emelné az álláskeresési járadékot. Támogassák azt a javaslatot is – folytatta –, hogy ne lehessen a kormány stratégiai partnere olyan cég, amelynél nem rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, eltiporják a szakszervezeteket.

Az ellenzéki politikus úgy értékelte, hogy a kormányzat stratégiai partnereként működő makói Continental gyár a kormány szégyene. Hozzátette: a cég a koronavírus-járványra hivatkozva nyáron lezárta a hűtőszekrényeket, bezárta az öltözőt és a fürdőt. A gyár minden eszközzel megpróbálta ellehetetleníteni a szakszervezetet, amikor az sztrájkot szervezett – részletezte. Szerinte a cég azért mondta fel a kollektív szerződést, hogy olcsóbbá tegye munkavállalói kirúgását. A gyár „kapitalista bosszúhadjáratként” 140 embert akar elbocsátani – mondta.

Komjáthi Imre értékelése szerint a cég eljárása miatt aggodalmát kifejező Lázár János, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is érzi, a kormány tette lehetővé, hogy a gyár ilyen kegyetlen legyen.

Budapest 6. számú választókerületének ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje, Jámbor András közölte: az elmúlt években több példa is volt arra, hogy a kormánnyal stratégiai partnerségben lévő cég visszaél a munkavállalói jogokkal. A kormány teletömi őket pénzzel, de a dolgozói jogok betartását, a normális fizetéseket és munkakörülményeket nem kéri számon – tette hozzá. A magyar gazdaságot nem alacsonyan képzett és gyengén fizetett munkaerőre kell alapozni, új gazdasági struktúrára van szükség, ahol vannak dolgozói jogok, normális fizetések és munkakörülmények – jelentette ki.

A videón Komjáthi Imre egy hangosbeszélővel a nyakában volt látható. Elmondta, a sajtótájékoztató után üzenni fognak a gyárban dolgozóknak és a munkáltatónak. A két politikus mögött a Szikra Mozgalom és az MSZP aktivistái transzparenseket tartottak, amelyeken az volt olvasható: Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeket.

(Fotó: Komjáthi Imre Facebook oldala)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Orosné Spák Hedvig a tiszta kampányban hisz

Én tiszta kampányt fogok folytatni, az biztos. Nem vagyok hajlandó a kesztyűt se eldobni, se felvenni – fogalmazott a Makói Csípősnek Orosné Spák Hedvig. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje azt vallja, kell egy nyugodt csapat, ami Makó érdekeit tartja szem előtt.

Tovább olvasom »