Fotó: Farkas Éva Erzsébet/Facebook
Több mint 1000 éve Szent István megteremtette a magyar államot. A mi feladatunk ma más. Nekünk működő, igazságos és megbízható országot kell építenünk. Olyan Magyarországot, ahol a törvény mindenkire egyformán vonatkozik – fogalmazott augusztus 20-i ünnepi beszédében Dr. Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő (TISZA) Makón, a Szent István szobor mellett megtartott ünnepségen.
Ferenczi azzal kezdte beszédét, Szent István nem csupán egy államot alapított, jövőt épített és amikor több mint 1000 évvel ezelőtt megfogalmazta intelmeit, valójában nemcsak a fiához beszélt, hanem hozzánk is. Ugyanis Szent István azt tanította: türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezzünk. A képviselő úgy értékelt, egy országot nem lehet úgy építeni, hogy állandóan ítélkezünk egymás felett, nem lehet minden vitából gyűlölet, nem lehet minden politikai ellenfélből ellenség.
Rátért arra, az igazságosság nem bosszú: az igazságosság azt jelenti, hogy ugyanaz a mérce vonatkozik mindenkire, a hatalmasra és a kiszolgáltatottra, a gazdagra és a szegényre, arra, aki velünk ért egyet, és arra is, aki nem. Szent István azt is mondta, legyünk alázatosok, amely napjainkban annak felismerése, hogy senki sem birtokolhatja az igazságot egyedül. A közéletben pedig különösen fontos, a hatalom nem kiváltság, hanem szolgálat – tette hozzá.
Aki közfeladatot vállal, annak nem az emberek fölött kell állnia, hanem az emberekért kell dolgoznia. Ez az egyik legfontosabb alapelve annak, az új Magyarországnak, amit építeni szeretnénk
– fogalmazott a képviselő.
Dr. Ferenczi Gábor beszélt arról, lehet valakivel nem egyetérteni úgy is, hogy közben nem gyűlöljük. Lehet kiállni az igazunkért úgy is, hogy közben nem akarjuk megalázni a másikat és
„Magyarországnak nem több gyűlöletre van szüksége, hanem több tisztességre.”
A képviselő meglátása szerint Szent István király egyik legszebb intelme, hogy legyünk türelmes mindenkihez, nem csak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz.
Több mint 1000 éve Szent István megteremtette a magyar államot. A mi feladatunk ma más. Nekünk működő, igazságos és megbízható országot kell építenünk. Olyan Magyarországot, ahol a törvény mindenkire egyformán vonatkozik. Ahol a közpénz valóban közpénz, ahol a tisztességes munka megbecsülést ér, ahol a gyermek jövőjét nem a szülei kapcsolatai határozzák meg, ahol a vidéki Magyarország nem másodrendű, és ahol a fiatalok itthon is látnak jövőt. […] Magyarország nemcsak Budapest, Magyarország itt van Makón is a családjainkban, a munkahelyeinken, a vállalkozásainkban, a földeken, az iskolákban és a Maros partján és azokban a hétköznapi emberekben, akik nap mint nap tesznek ezért a városért és az országért. Én makói emberként hiszem, hogy Magyarországot nem felülről kell magyarázni, meg kell hallgatni, meg kell érteni és szolgálni kell
– fogalmazott Dr. Ferenczi Gábor.
Gondolatai azzal zárta, hogy egy országot nem csak törvények és intézmények tartanak össze, hanem az is, hogy képesek vagyunk egymásért felelősséget vállalni. Segítünk annak, aki elesett, megbecsüljük azt, aki egész életében dolgozott és adunk esélyt annak, aki most indult el. Valamint képesek vagyunk úgy szeretni Magyarországot, hogy közben nem gyűlöljük azt, aki másképpen gondolkodik.

