📺 Az otthonmaradás fontosságáról rappel Kovács András Péter humorista

Már több százezren látták Kovács András Péter humorista YouTube-on megosztott videóját, amiben az otthon maradásról rappel a koronavírus-karantén idején.

A Maradok. Itthon zenés „karanténsláger” alatt a humorista azt írta, hogy nem pánikol, de nem is könnyelműsködik, csak teszi, amit a józan ész diktál: marad otthon, és nem maga miatt.

Kovács András Péter az M1 keddi műsorában elmondta, szerinte jelen helyzetben óriási a felelőssége a sztároknak. Hozzátette, habár bezártak a színházak, úgy érzi fontos, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, ezért is írta meg a rapszövegét.

Elárulta, a dal hétfőn körülbelül öt óra alatt született meg. Ismerősei közösségi oldalaikon arról írtak, felelős állampolgárként otthon maradnak. Ezeket olvasva jött az ötlet, hogy rapben fejezi ki ugyanezen szándékát.

„A videó előtt hirdetés megy. A cél az, hogy a vírus miatt született videók bevételéből kibérelhessek egy pár ezer fős helyet, ahova elhívom majd azokat az egészségügyi dolgozókat, akik a következő hónapokat a frontvonalban harcolják végig. És akkor majd nevetünk nagyokat. Egészen más dolgokon, mint ez a vírus. Szokásos, hétköznapi baromságokon”

– fogalmazott.

(hirado.hu nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Négy éve nyílt a Széchenyi téri Pingvin patika Makón

A Széchenyi téri Pingvin patika (elődje a Korzó gyógyszertár) nemsokára négy éve működik Makó belvárosában.A kis patikából egy nagyobb tágasabb gyógyszertár lett, ahol jelenleg egy szakgyógyszerész, egy gyógyszerész és négy szakasszisztens dolgozik. A gyógyszertár részt vesz a Makó és környékét ellátó ügyeleti és készenléti rendszerben is – olvasható az áprilisi Pingvin magazinban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Négy éve nyílt a Széchenyi téri Pingvin patika Makón

A Széchenyi téri Pingvin patika (elődje a Korzó gyógyszertár) nemsokára négy éve működik Makó belvárosában.A kis patikából egy nagyobb tágasabb gyógyszertár lett, ahol jelenleg egy szakgyógyszerész, egy gyógyszerész és négy szakasszisztens dolgozik. A gyógyszertár részt vesz a Makó és környékét ellátó ügyeleti és készenléti rendszerben is – olvasható az áprilisi Pingvin magazinban.

Tovább olvasom »

Az elmúlt 4 évben titkolták a kórházi fertőzések adatait

2018 nyarán, emberi erőforrások miniszterévé kinevezése után nem sokkal Kásler Miklós a kórházi fertőzéseket nevezte meg az egészségügy egyik legakutabb problémájának, egyben azok visszaszorítását az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának – emlékeztet a 444, ami arra is felhívja a figyelmet, hogy ez nem hogy nem történt meg, de az adatok transzparenciája és valóssága körül is számos probléma akadt.

Tovább olvasom »