Betétdíjas lehet a PET-palack Magyarországon

Hamarosan betétdíjas lehet a PET-palack Magyarországon. A kormány szeptemberben tárgyalja az erről szóló előterjesztést. Az új jogszabály szerint a műanyag palackok mellett a fémdobozokat, később pedig az italkartonokat, majd a használt sütőolajat is kötelező lenne a boltoknak visszaváltaniuk. A szakértő szerint ezzel a lépéssel várhatóan teljesíteni tudjuk a hulladékfeldolgozással kapcsolatos egyre szigorúbb előírásokat – hangzott el az M1 Híradójában.

Bár egyre több a környezettudatos ember, akik hajlandók összegyűjteni és a szelektív kukába tenni az üres műanyag- és üvegpalackokat, a fémdobozokat, még mindig sokan vannak azok, akik egyszerűen ki-, vagy eldobálják azokat.

Az italcsomagolási hulladékok minél nagyobb arányú újrahasznosítását szeretné elérni a kormány.

Boros Anita, az infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár az M1-en arról beszélt, már szeptemberben tárgyalhatja a kabinet azt az előterjesztést, amely újra kötelezővé tenné a visszaváltás rendszerét. Erről egyébként a közelmúltban megkérdezték a fogyasztókat is.

Az állampolgárok döntő többsége azt mondta, a betétdíjas visszaváltási rendszert tekinti a legjobb megoldásnak  az ilyen típusú csomagolóanyagok összegyűjtésére” – mondta. Hozzátette, a legtöbben úgy vélték, támogatnák, hogy a legtöbb áruházláncban elérhető legyen valamilyen visszaváltó automata, ahol a PET-palackot, az üveget, illetve az alumínium dobozt egyszerre le lehetne adni.

Még úgy is, hogy a betétdíj beépülne az árakba.

Dely Balázs, környezetvédelmi szakértő az M1-nek azt mondta: ezzel a lépéssel teljesíteni tudnánk az egyre szigorodó uniós szabályokat, amelyek előírják, hogy 2025-re a forgalomba hozott műanyag italpalackok 77 százalékát, 2029-re pedig a 90 százalékát elkülönítetten kell gyűjteni.

Egy másik uniós követelmény, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő PET-italpalackoknak

2025-től 25 százalékban, 2030-tól pedig 30 százalékban hulladékból előállított nyersanyagból kell készülnie.

A tervek szerint három ütemben tennék kötelezővé a visszaváltást: elsőként a műanyag-, az üvegpalackok és fémdobozok, utána a rétegzett italkartonok, majd a használt sütőolaj visszaváltását tennék kötelezővé.

Az pedig már eldőlt, hogy jövő júliustól tilos lesz egyszer használatos műanyag termékeket, például tányérokat és poharakat forgalomba hozni.

(hirado.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink