? Birtokba vették a Jugyusok az új tornatermet és a tantermeket

Új tornaterem, szaktantermek és nyelvi labor épült a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában. Bővítették a konditermet és lézeres lőteret is kialakítottak. A diákok szeptember óta használják, a sajtónak hétfőn mutatták be.

Kanász-Nagy Gábor projektmenedzser felidézte: 2017 áprilisában adták be a támogatási kérelmet, 2018 novemberében megkapták a támogatói döntést. 491 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás ítéltek oda az egyházközségnek és 2020 júliusában írták alá a kivitelezői szerződést. Azonban a legkedvezőbb ajánlat is meghaladta a rendelkezésre álló forrást, jelentős mennyiségű önerőt kellett biztosítaniuk, ezért csak 2021-ben kezdődtek meg a munkák, amik idén szeptemberre készültek el.

Kovács Tibor, a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola igazgatója arról beszélt: a projekt célja az volt, hogy az épület rekonstrukciója mellett a mindennapos testnevelésnek megfelelő tornatermet építsenek, illetve segítsék a minőségi oktatást.

Összesen 1146 négyzetméternyi bővítményt építettek. Ennek egyik jelentős eleme, hogy egy földszintes részre emeletet építettek, a másik része pedig egy szabványelőírásokkal rendelkező, légkeveréses tornaterem.

A régi tornaterem kicsi volt, korlátozva volt, egyszerre hány diáknak tudnak testnevelés órát tartani. A régi átalakítása nem volt megoldható, azt elbontották, annak a helyére épült az új. Most egyszerre párhuzamosan több tornaórát is tudnak tartani és bővültek a kiszolgáló helyiségek és a szertár is. A projektmenedzser szerint kevés olyan terem van a térségben, ami szabályozott klímával működik: nyáron nem csak hűt, hanem egy adott szén-dioxid koncentrációnál automatikus szellőzés indul be.

A tornaterem mellett két új szaktanterem, biológia-kémia és fizika is épült. Az új épületrész egy nyelvi labort és egy tantermet is kapott, ahol a gyógymasszőröket képzik. Kialakítottak egy lézeres lőteret is. – A térségben egyedülálló, hogy csak itt tudják biztonságosan a tantervben előírtakat teljesíteni a diákok – fogalmazott az igazgató a lőtér kapcsán. Bővült a pincében lévő konditerem is. A nyelvi laborban új szoftvert telepítettek a gépekre, ennek segítségével a tanár azonnal tud javítani, segíteni, értékelni a diákoknak. A német és angol mellett franciát is lehet tanulni.

Az új tornatermet és a tantermeket 328 diák használhatja.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink