Bred Pit, Brusli, Vandam, Piedone – napjaink népszerű román keresztnevei

[ad 1]

Akadnak olyan kultúrkörök, ahol népszerű az éppen aktuális sorozat főhőséről, vagy ismert akciófilmek sztárjairól elnevezni az ifjú generáció jeles képviselőit. E hóbort gyakorlása igencsak kedvelt az európai kultúra bölcsőjében, Romániában, bár ők annyiban kivételek, hogy gyermekeiket szívesen nevezik el állami intézményekről, ehető háziállatokról és finom ételekről is. 

szekelyfold.ma összeállításából remek képet kaphatunk a furcsa román keresztnevekből. Akad minden, amit csak el lehet képzeni. A statisztikák szerint Romániában néhány tízezerre tehető azoknak a száma, akiknek szülei igen furcsa keresztnevet választottak számukra.

A lap cikkéből kiderűl, hogy a bizarr, sokszor nevetséges keresztnevekről egy román szerzőpár kötetnyit állított össze. Ebből például kiderül, hogy Romániában legalább 22 olyan személy él, akinek keresztneve Ministru (Miniszter). Tíz román keresztneve Preşedinte (Elnök) – ez a név életük végéig elkíséri őket, a mindössze öt évig tartó elnöki mandátumhoz képest.

A Gorj megyei Pisteştii din Deal egyik lakóját Poliţiának, azaz Rendőrségnek hívják. A 60 éves nő többször is elátkozta keresztnevét, amely rengeteg bajt okozott neki. Az iskolában kinevették, pedig Ceauşescu idejében még nem rendőrség, hanem milícia működött.

Poliţia „gyűjtögető életmódot” folytat, nem egyszer Gorj megyei települések szemétdombjára jár összeszedni az általa hasznosnak minősített lomokat.

Egy alkalommal elkapta a rendőrség, és amikor igazoltatás közben megmondta a nevét, a gyorskezű rendőrök hatósági közeg kicsúfolása ürügyén jól megverték, még mielőtt társai tanúsíthatták volna, hogy valóban ez a neve.

Egy másik nőt Poliţia Ghineának hívnak, aki viszonteladásból tartja fent magát, elsősorban kórházakban árul. Amikor megjelenik, híre megy, hogy megjött Poliţia az árukkal, ez pedig minden alkalommal riadalmat okoz az újonnan jöttek között, akik azt hiszik, hogy megjött Ghinea a rendőrségtől.

Igaz, neve olykor szerencsét is hoz neki. Egyszer orvosnál jár, akinek az asztalára „csúszópénzként” letett egy üveg pálinkát. Az orvos a nevét kérdezte, de csak a keresztnevéig jutott el, a doktor úr nyomban felháborodva utasította vissza az ajándékot.

De Ghinea Poliţia nem szűkölködik furcsanevű rokonságban sem. Fiát Tarzannak, unokáját Diegónak hívják, egyik unokatestvére Ancheta (Kivizsgálás) névre hallgat, Comisia nevű sógornőjében pedig a Bizottságot kellene tisztelni.

Clifriceard, Brusli, Piedone,

Nebunu, vagyis Bolond vezetéknévre 858 személy hallgat, a Blegu, azaz Bárgyú keresztnevet pedig 515 személy viseli. A romániai szeszfogyasztás mértékét tekintve alulképviseltek a Beţivu, magyarul Részeg keresztnevet viselők, akiknek száma mindössze 219.

Igen sok Romániában a neves színészek, énekesek – többnyire torz – nevét viselők száma, akad közöttük Bred Pit, Brusli, Vandam, Piedone, Clifriceard, Janmare, és akadnak kalandfilmek hőseinek nevét viselők is, így például Tamango, Cartuche, Fanfanlatulip.

4600 személy keresztneve Curcă, magyarul Pulyka. Csaknem 3000 ember keresztneve Bucă, 1600 ember viseli a Păsărica keresztnevet. E szavak ugyan orcát, illetve madárkát jelentenek, szlengben azonban ülepet és becézett női nemi szervet – és nyilván, mindenki ezekre gondol. Az 540 Sulică, 244 Puţică, 226 Pipi, 233 Muia illetve hat Curu keresztnevet viselők esetében pedig meglehetősen egyértelmű a dolog…

Vannak aztán egészen mulatságos nevek, nem kevesebb, mint 581 személy keresztneve Mortu, vagyis Halott. Van, aki a népszerű gyógyszer, a Paracetamol nevét viseli, akad, akit Televizornak hívnak, mások keresztneve Papanaş, azaz Túrógombóc, és olyan is van, akit szülei Bounegrunak, Boubătrinnek vagy Oasenegrének, magyarul tehát Feketeökörnek, Vénökörnek, Feketecsontnak kereszteltek.

Olyan is van, akinek keresztneve Gunoi (Szemét), másokat Jegunak, Kosznak, ismét másokat Nespălatunak, Mosdatlannak, Castronnak, Lábasnak vagy Găleatának, Vödörnek kereszteltek. Illetve hát nehéz sorsa lehet annak a nőnek, akinek Vacăgrasă (Kövér tehén) keresztnév szerepel a személyazonosságában.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink