Buhurt világkupán ölt páncélt a makói ingatlanos

Ferenczi Gábor a csehországi buhurt világkupán vesz részt a hétvégén, ahová több mint 30 országból érkeznek versenyzők. Ő és csapata, a Lowland Boars 5 az 5 elleni küzdelemben vesz részt, összesen 48 csapat küzd meg a bajnoki címért, csoportokba osztva.

Ferenczi Gábor, – akit Makón sokan ingatlanközvetítőként ismernek, – a Makói Csípősnek elmondta: a csoportjukban francia, kínai, amerikai, lengyel és cseh ellenfelek lesznek, közülük az amerikai a világ legerősebb csapata a ranglista alapján.

Mert hogy bárki is nyeri meg a hétvégi kupát, nem biztos, hogy ő lesz a legjobb, ugyanis ranglista alapján sorolnak. A versenyen buhurt liga pontokat lehet szerezni, amiket beszámítanak a ranglistához. A Lowland Boars tavaly a világranglista 35. helyére került fel nagyjából 150 csapatból és még egy magyar csapat sem szerepelt ennyire elöl.

A buhurt eredetileg egy középkori, lovagi sport, ma már a páncélos, „full-kontakt” történelmi vívás elnevezése.

A buhurt világkupa Prága mellett, Libusinban lesz, a kupa egyébként egy hagyományőrző program, egy óriási csata-rekonstrukció egyik kísérő eleme és rajtuk kívül indul még két másik magyar csapat is.

Gábortól megtudtuk, egyénileg mindenki készült, heti 3-4 napot, hétvégégenként pedig páncélban gyakoroltak egymás ellen, úgy fogalmazott, ,,ennyire még nem voltak felkészültek versenyre” és óriási eredmény lenne a továbbjutás.

Kérdésünkre elmondta, 2016-ban, Visegrádon látott ilyet először, abban az évben Csehországban világbajnokságot nézett végig, majd a következő nemzetközi versenyeken már részt vett és elég tapasztalt harcossá vált. Kihívásnak, férfias sportnak fogja fel, szereti a történelmet és történész végzettsége is van és úgy jellemezte, hogy a páncélban való küzdelem nagy igénybevételt jelent.

Minden nap 10 órakor kezdődnek a mérkőzések és a Buhurt League oldalán lehet őket élőben követni.

(Fotók: Dalmadi Andrea)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink