Mint a csütörtök délelőtt készített fotónkon is látszik, a néhai főépület sarkánál található pad fölé is magasodik a növényzet, mindez a városközpontban.
Több mint fél évvel a ,,szünetelés”, tulajdonképpen a bezárást követően egy óriási elhagyatott épületnek tűnik a Bartók. Talán ha nem a városközpontban lenne és nem egy nagy múltú, híres iskoláról lenne szó, talán még elfogadható lenne a helyzet.
Azonban egyik feltétel sem áll fent, ugyanis Makó szívében, a járda mellett térdig ér a fű, párszáz méterre és néhány perc sétára a Hagymatikumtól, mert hogy turistaváros vagyunk és várjuk a vendégeket – félméteres gazzal.
Az iskolaépületről a legutolsó információ 1 hónapos. Megírtuk: a Hódmezővásárhelyi Tankerület elkezdte az intézmény átszervezésének jogi folyamatát. A bartókos szülők jogi képviselője szerint ez azt jelenti, hogy a fenntartó a fennáló helyzetet utólagosan legalizálná.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |