Büntett előéletű testvérpár támadt egy másikra

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben, akik egy esti italozás során egy másik testvérpárra támadtak és okoztak életveszélyes sérülést.

A vádirat szerint a két férfi 2020. február 29-én egy nagyobb társaság tagjaként italozott a sértettek megyebeli tanyáján. A késő délutáni órákban a vádlottak egyike odalépett a házigazdához és őt minden előzmény nélkül ököllel többször arcon ütötte, majd röviddel ezután a vádlott testvére is rátámadt a sértett testvérére, akit ő is ököllel többször arcon ütött. A vádlottakat ezután sikerült a társaság többi tagjának a sértettekről leválasztani és az udvarra kitessékelni. A két férfi a tiltás ellenére a házba vissza akart menni és betörték a bejárati ajtó üvegét, mire mindenki az udvarra szaladt. A kiszaladó sértetteket a két vádlott több alkalommal, egy-egy seprűnyéllel fejen ütötte, majd a helyszínről távoztak.

A sértettek közül az egyik férfinek életveszélyes, míg a másik férfinek 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülései keletkeztek.

A főügyészség a büntettet előéletű vádlottakat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és súlyos testi sértés bűntettével vádolja, egyikük többszörös visszaeső.

A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink