Buzás Péter töltötte a legtöbb időt Makó élén a város eddigi történelme során

Öt cikluson, azaz 20 éven keresztül volt polgármester dr. Buzás Péter. Dr. Nikelszky Jenő, Földházi Imre és Forgó István egyaránt 17-17 évig vezette a várost.

1849. július 29-én Makó rendezett tanácsú várossá alakult. A 115 tagból álló választott képviselő testület megalakította a főbb tisztviselőkből és laikus tanácsnokokbol az uj városi tanácsot, élén Faragó Ferenc polgármesterrel. A forradalom és szabadságharc leverése után a várost megfosztották ettől, a város új vezetője Fejes József bíró lett.

1856 őszén Makó ismét rendezett tanácsúvá vált, 1858-ban Degré György helyettes főbírót polgármesterré nevezték ki. 1860. decemberében bejelentette lemondási szándékát, majd januárban távozott a posztjáról. 1861-ban Ferenc József feloszlatta az önkormányzat, és csak 1870-ben kapta vissza rendezett tanácsú városi rangját Makó.

A lakók Juhász Istvánt választották meg, aki azonban 5 év után anyagi problémák és a városi berendezkedés tisztázatlan jogalapja miatt lemondott. Újra Faragó Ferenc vezette Makót egy évig, majd Posonyi Ferenc (1876-1886), Major Miklós (1886-1895), Széll György (1895-1902), Farkas József (1902-1907), dr. Galambos Ignác (1907-1917) és dr. Petrovics György (1917-1922) volt a polgármester.

Dr. Nikelszky Jenő polgármestersége alatt nagyszabású építkezések kezdődtek, átalakult a városkép, piacrendezést és fásítást végeztek, új utcákat nyitottak és parkokat hoztak létre. Tulajdonképpen neki köszönhetjük a város, a főtér mai szerkezetének kialakítását. Utódja dr. Bécsy Bertalan lett, majd 1944. szeptember 26-án a szovjet Vörös Hadsereg elfoglalta a várost. Könyves-Kolonics Józsefet jelölték ki városparancsnoki minőségben Makó irányítására.

1945-ben Kiss Imre került a székbe, de 1950-ben bevezették a tanácsrendszert, ettől kezdve pedig a város élén tanácselnök állt, egészen 1990-ig. Az első tanácselnök Földházi Imre volt 1967-ig, őt Forgó István (1967-1984) és Sarró Ferenc (1984-1990) követte.

Az első demokratikus választást dr. Sánta Sándor nyerte. 1994-ben dr. Buzás Péter az MSZP felkérésére polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választáson és 6%-al, néhány száz szavazattal megelőzte Sántát. Ezután még négy alkalommal választották újra, így ő töltötte a legtöbb időt a város élén a település eddigi történelme során. 2014 óta Farkas Éva Erzsébet a polgármester, miután 197 szavazattal nyert Buzás előtt.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink