Látogatási tilalom a makói kórházban
A hódmezővásárhelyi, makói és a kakasszéki fekvőbeteg ellátó egységekben teljeskörű látogatási tilalmat rendeltek el.
A hódmezővásárhelyi, makói és a kakasszéki fekvőbeteg ellátó egységekben teljeskörű látogatási tilalmat rendeltek el.
Lesz-e a Volánbuszokon vagy MÁV szerelvényeken olcsó ázsiai migránsmunkás munkavállaló? – érdeklődött Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője Lázár Jánostól.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ frissítette a honlapját (amit hónapok óta nem tette meg) és felrakott még 20 kijelelölő határozatot.
2026-ban nem indulok újabb, egyéni parlamenti mandátumért a választókerületben – jelentette be Lázár János vasárnap este a Facebook-oldalán.
Az Otthon Centrum (OC) idén is összeállította saját élhetőségi rangsorát.
A december 27-29. közötti igazgatási szünet alatt, korlátozott nyitvatartással országszerte 22 kormányablak és a Központi Okmányiroda fogadja az ügyfeleket.
Mint arról korábban beszámoltunk, a hódmezővásárhelyi Szabó Jánosról és családjáról a Promenádon, majd a Fidesz szórólapjain terjesztettek hazugságokat, ezt jogerős ítélet is kimondta. A napokban megérkezett a vásárhelyi postaládákba a helyreigazítás, meglehetősen diszkrét módon.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerint hétfőn, a sztrájk második napján a várakozásnak megfelelő számú Volánbusz dolgozó támogatta a bérharcot.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat, december 10-re és 11-re munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál.
Országszerte több száz helyszínen megnyíltak a mai napon az aHang és az Egységes Diákfront leadópontjai, ahol bárki leadhatja az üres nemzeti konzultációs ívet – közölték a szervezők a Makói Csípőssel.