Hivatalos adat: 1 év alatt 767-en kapták el igazoltan a koronavírust Makón
A K-Monitornak sikerült megszereznie, hogy 2020. március 4-e és 2021. február 14-e között összesen hány fertőzött volt az egyes településeken. Ebből kiderül, hogy tavaly óta
A K-Monitornak sikerült megszereznie, hogy 2020. március 4-e és 2021. február 14-e között összesen hány fertőzött volt az egyes településeken. Ebből kiderül, hogy tavaly óta
A Makói Gumiipari Szakszervezet azt közölte, a munkabeszüntetés addig tart, amíg nem születik meg a megállapodás. A szakszervezet március másodikán 14 órától hirdette meg a
Egészségügyi dolgozók tömege nem írta alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződését. Többen a közösségi oldalon köszönnek el hivatásuktól, évek, évtizedek után.
Új Jobbik szervezet alakult Kiszomboron – tájékoztatta portálunkat Zeitler Ádám a párt makói önkormányzati képviselője és regionális igazgatója. Elmondása alapján az elmúlt néhány hónapban nem
A szakszervezet határozatlan idejű munkabeszüntetésre készül a makói gumigyárban, miután továbbra sem tudott megállapodni a cégvezetéssel – olvasható a Népszavában. A péntek délutáni tárgyaláson sem sikerült
A tűzoltók áramtalanították a járművet. Lesodródott az úttestről és a tetejére borult egy személyautó a Hódmezővásárhely és Maroslele közötti úton szombat délután. Az esethez a
A Fehérép Kft. nyerte el a közbeszerzést a makói fürdő bővítésére, ajánlata 7,1 milliárd forint volt – derül ki a mako.hu-ra feltöltött dokumentumból. A székesfehérvári
A 4 perces kifilm olyan, mintha azon versenyeznének, ki tud nagyobbat, vagy viccesebbet mondani. Nehéz nevetés nélkül kibírni azt a videót, ami a promenad.hu-n jelent
Farkas Éva Erzsébet polgármester egyszemélyben úgy döntött, továbbra is indokolt az egész városban a maszkviselés. A közterületi maszkviselést március 15-ig hosszabította meg. Az indoklás szerint ,,elsődlegesen
A törvény értelmében veszélyhelyzetben a polgármesterek egyedül határozhatnak az adott településen. Így történik ez Makón is, ahol a város idei költségvetésében 0 forintot tervezett be