Megkapták a megye kisebb településein élő diákok is azokat a számítástechnikai eszközöket, amelyekkel a megyei önkormányzat segíti...
Térség
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Békés megyében a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán ellenőrizték azt a...
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a megyebeli kistelepülésen élő férfival szemben, aki a letartóztatása előtt...
Csongrád megyében így 32 fertőzöttről tudnak, az országban pedig 744 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt...
24 óra alatt, tegnap óta 5 fővel nőtt a Csongrád megyei fertőzöttek száma. Országosan 733 főre nőtt...
Az elkészült maszkokat hétfőn kezdjük kiosztani. Kérjük, használják majd, amikor a boltba, vagy gyógyszertárba mennek – adta...
2013-ban 5088-an éltünk itt együtt. A tavalyi évben 5473-ra emelkedett ez a szám. Algyő lakossága jelenleg 5521...
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 678 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...
Valamint újabb 5 beteg halt meg és már 623 azonosított fertőzött van Magyarországon. Újabb magyar állampolgároknál mutatták...
Magyarország és Románia rendőr-főkapitányai megállapodtak abban, hogy a két ország határszakaszán korlátozásokat vezetnek be – közölte csütörtök...
