A 60 milliós Merci végállomása Csanádpalota volt
Hatvan millió forintos autót foglaltak le a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
Hatvan millió forintos autót foglaltak le a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
Két személyautó karambolozott Makó és Apátfalva között, a 43-as főút 36-os kilométerszelvényénél.
A Jobb Veled a Világ Alapítvány 10 éve indította útjára a pozitív pszichológia alapjaira épített érzelmi intelligencia fejlesztő Boldogságóra Programját, amely mára közel 1500 óvodában és iskolában a mindennapok fontos része.
A Makói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki pénzt vitt el egy diszkont kasszájából.
Visszaemlékezésekből és néprajzi kutatásokból úgy tudni, hogy a 18-19. században élt Makón egy öreg férfi, akit ,,Teknőkaparónak” neveztek. A férfi több bekövetkezett eseményt, változást is megjósolt, nem csak világi, hanem helyi viszonylatban is.
Kelemen László Csanádpalotán töltötte utolsó éveit kántortanítóként. Az ő nevét viseli a művelődési ház és a nyughelye is itt található.
Lecsúszott az úttestről, majd kidöntött egy fát egy tejszállító kamion Makó rákosi településrésze és Csanádalberti között december 24-én.
A hagyományoknak megfelelően advent harmadik vasárnapján köszöntötte a földeáki önkormányzat azon házaspárokat akik 50, illetve 60 évvel ezelőtt kötötték össze életüket, jóban-rosszban kitartottak egymás mellett ezen hosszú idő alatt.
Az Otthon Centrum (OC) idén is összeállította saját élhetőségi rangsorát.
A december 27-29. közötti igazgatási szünet alatt, korlátozott nyitvatartással országszerte 22 kormányablak és a Központi Okmányiroda fogadja az ügyfeleket.