Csak május 31-ig írtak alá a szegedi egészségügyi dolgozók

A Szegedi Tudományegyetemhez tartozó klinikák dolgozói nyílt levélben jelentették be, hogy ugyan aláírták új szerződéseiket, ám ha az Egyetem és a Klinikai Központ vezetése május 31-ig nem teljesíti kéréseiket, akkor tömegesen fognak felmondani.

A Szegedi Tudományegyetem SZAKK Sebészeti Klinika, Urológiai Klinika, Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály, Idegsebészeti Klinika, Pszichiátriai Klinika, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika egészségügyi dolgozói már február 26-án jelezték az egyetem vezetésének, hogy elégedetlenek az érdekeik képviseletével, és elfogadhatatlannak tartják az ajánlott szerződési feltételeket. Kifogásolták az ügyeleti időre lecsökkentett bért, a pótlékok elvételét, illetve azt, hogy erről még csak nem is egyeztettek velük.

Mivel lényegi választ nem kaptak követeléseikre, hétfőn, a határidőig ,,számos kolléga döntött úgy, hogy nem köti meg a szerződést„. A többség ugyanakkor ,,a betegellátás érdekeit szem előtt tartva” végül most még nem hagyta ott az egészségügyet. Az aláírt szerződéseket záradékkal látták el, amelyben nyilatkoznak, hogy

,,amennyiben 2021. május 31-ig a Klinikai Központ és az Egyetem vezetése nem teljesíti az elvárt feltételeket, akkor a kollektíva él a munkaviszony felmondásának lehetőségével”.

Levelükben megemlítik, hogy az egyetem vezetése a fenntartó minisztériumra hárította a felelősséget, mivel az a többi egyetemi centrumtól elmaradó mértékben finanszírozza a szegedi klinikai központot, ezért az állami finanszírozás mielőbbi rendezését is követelik.

Az egyetem rektora korábban azzal fenyegette meg a dolgozókat, hogy aki most nem írja alá a szerződést, az soha többet nem mehet vissza az egyetemre dolgozni – írta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a 444.en vezetett blogjában.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink