Czirbus Gábor/Facebook
A „tiszás önkényuralom kiépítése” és Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása ellen tüntettek a Fidesz és a KDNP szervezésében csütörtökön a Sándor-palotánál. Minden beszámolók más-más számot közöl, mennyien vettek részt rajta, de a legoptimistább számok szerint pár ezren gyűltek össze. A demonstráción Czirbus Gábor, makói fideszes országgyűlési képviselő is rész vett, erről ő maga számolt be.
AZ MTI tudósítása szerint Áder János volt köztársasági elnök arról beszélt: a magyar jogállam szétverését jelenti az alaptörvény Tisza-kormány által tervezett módosítása. Az egykori fideszes országgyűlési képviselő közölte: azért fogadta el a felkérést, hogy a tüntetésen beszédet mondjon, mert a demokráciát veszély fenyegeti, Magyarország köztársasági elnökét most is alkotmánysértő módon akarják eltávolítani.
Áder úgy tudja, Magyar Péter alkotmánysértő módon, törvényellenesen akarja eltávolítani a hivatalban lévő köztársasági elnököt, korlátozni akarja a választójogot, önkényesen különbséget akar tenni a 70. évüket betöltött alkotmánybírók között és meg akarja szüntetni a magyar föld és a nemzeti vagyon minősített alkotmányos védelmét. Továbbá bírálta a képviselői mandátum időtartamának 12 évre korlátozását és aggodalmát fejezte ki a közbeszéd „látványos romlása miatt”.
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a rendezvényen arról beszélt, hogy az alkotmányosság, a jogosság, a magyar demokrácia, szabadság és Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett állnak ki, de elvárják, hogy az államfő is álljon ki mellettük és az alkotmányos rend mellett. Azt kérte az emberektől, hogy ne féljenek a kormányfőtől,
„az átállóktól, a sötétségben tévelygőktől, a kétharmadtól, a hajnalban csöngető rendőröktől, az algoritmusoktól”.
Szűcs Gábor volt Megafonos, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: a kormány az alaptörvény módosításával olyan példátlan önkényt vezetne be, amelyre minden jóérzésű magyar embernek nemet kell mondani, a tiszásoknak is.
Orbán Viktor volt miniszterelnök nem tűnt fel az eseményen, de később Facebook-oldalán megköszönte mindenkinek a részvételt. Ugyanakkor néhány ellentüntető megjelent, „Stop Örkény, egyperces abszurd” feliratú táblával és egy hangszóróba játszották be Orbán Viktor 2025. március 15-én elmondott „poloskázós beszédét”.
Czirbus Gábor Facebook oldalán azt írta az esemény után:
A Tisza-kormány arra használja kétharmados többségét, hogy önkényuralmat építsen ki. Az alaptörvény antidemokratikus módosításával megteszi az ehhez vezető első lépéseket. Erre mi nemet mondunk!

