Molnár László önkormányzati képviselő (Lokálpatrióták) egy éve folyamatosan felhívja a figyelmet a galambürülék okozta problémákra. A helyzet kezeléséről a szerdai testületen adott tájékoztatást két galambász, akiket az önkormányzat bízott meg a befogásukkal, illetve gyérítésükkel
Deák Dávid és Katona Barbara az ülésen elmondták, hogy 2025. december közepe óta végzik a galambbefogást, gyérítést Makón. Korábban, 2024. nyarán a Hagymatikumban 1 hónapig dolgoztak, akkor 3 csapdával 184 galambot fogtak be a fürdőben. Elmondásuk szerint most nehezebben indultak meg a galambok a csapdák felé a városban, de sikerült rávenni őket.
Decemberben és idén januárban 286 galambot fogtak be, februárban 354-et, márciusban 287-et, így összesen 927-et. Hetente 80-100-at fognak be és szállítanak el a városból. Két hete pedig a gócpontokon (Posta, Bérpalota és a közöttük lévő terület, illetve a Makovecz tér) ragadozó madarakat vetettek be ellenük. Ezek jelenléte a galambok biztonságérzetét csökkenti.
Molnár László örömét fejezte ki, hogy személyesen is megjelentek és beszámoltak a testület előtt. Éppen szerda reggel, a testületi ülés előtt kapott pozitív visszajelzést az egyik lakostól, hogy a sportcsarnoknál és a gimnáziumnál kevesebb a galambok száma. Azonban felhívta rá a figyelmet, hogy itt a tavasz, a galambok pedig kimennek a mezőre. Biztos, hogy a galambászok rengeteget dolgoznak, de a galambok kint vannak a természetben.
Tóth Ferenc (Fidesz) kérdésére elmondták, hogy Csongrádra viszik a galambokat és ragadozómadarak takarmányaként hasznosulnak. Elmondásuk szerint van olyan galambász, aki elengedi őket, de Deák Dávid szerint ilyenkor minden esetben visszajönnek, vagy másik városban csinálnak kárt, ők ezért döntöttek az elpusztításuk mellett. A feldolgozásuk azonban teljesen humánus módon történik.
Kovács Sándor (Fidesz) pedig azt tette hozzá, hogy ez a közel ezer befogott galamb egy komoly eredmény, de érdemes lenne a buszpályaudvart is kezelni és felvenni a kapcsolatot a Volánnal.
A galambász elismerte, a városi galambok valóban mindig kijárnak a mezőgazdasági területekre, de elmondása szerint éjszaka visszajönnek a városba. Eddig 3 falkát észleltek Makón, ez egyre csökkent.

