Dömötör Mihály fotográfiáiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

Az idén hetvenéves Dömötör Mihály fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Metamorfózis címmel kedden – tájékoztatta a közgyűjtemény vezetője az MTI-t.

Miklós Péter közölte, hagyomány, hogy az Emlékpont a történelmi témájú kiállítások mellett képzőművészeti tárlatoknak is teret ad galériájában. Dömötör Mihály az elmúlt években a elmúlás virágait, illetve a vásárhelyi téglagyár mementóit bemutató művészi igényű, fekete-fehér felvételeit láthatták a közgyűjtemény vendégei, míg most az angyalábrázolásokat megörökítő képei kerültek a galériába.

Dömötör Mihályt nemcsak fotóművészként, hanem mint művészetszervezőt, a Lucien Hervé Kameraklub egyik vezetőjét is számon tartják szülővárosában, a megnyitó után néhány nappal veheti át Hódmezővásárhely Pro Urbe-díját, így a kiállítás egyben tisztelgés is életműve előtt.

Az emlékpontban április közepéig látható csaknem félszáz képen Hódmezővásárhely és Szeged környéke mellett határon túli templomok, temetők angyalábrázolásait örökítette meg a művész.

Dömötör Mihály úgy fogalmazott, az érzékek számára meg nem jelenő angyalok csak akkor mutathatók meg fényképen, ha előbb emberi tevékenység által tartós képződménnyé válnak. Az alkotó szerint azzal, hogy a szakrális lények, az angyalok műalkotásként jelennek meg, belépnek a valós térbe és időbe, így hozzáférhetővé válnak az érzékelés, észlelés és a tapasztalat számára, és így létre jön a kiállítás címét is adó metamorfózis.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A vásárhelyi-makói fideszes sajtó már a Fidesznek is vállalhatatlan

Navracsics Tibortól a Promenád24, szerepüket súlyosan félreértelmező kollégái helyett is elnézést kérek! – írta a 24.hu-nak Rákay Philip, a hódmezővásárhelyi portál többségi tulajdonosa, miután arról kérdezték, volt-e tudomása azokról a cikkekről, amelyekkel a lap az utóbbi napokban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert is gyalázta.

Tovább olvasom »