Pillanatkép Dr. Ferenczi Gábor videójából/Facebook
Egy perc pont 1 millió forintnyi időbe kerül, ha azt vesszük alapul, hogy a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó koncesszió mennyibe kerülne a magyar államnak – írta friss videójához a térség országgyűlési képviselője. Mint az ismert, az előző kormány még 2021-ben adta ki 35 évre a magyar autópálya-hálózat nagy részét a Mészáros Lőrinc és Szíjj László tulajdonában lévő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.-nek.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak hétvégén arról beszélt, „a mai tudás szerint” az állam által a koncessziós szerződés teljes időtartama alatt kifizetendő összeg minimum 23 ezer milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy átlagosan a szerződés hátralévő részében, minden órában, 35 éven át, óránként 77 millió forint nettót kapna Mészáros és Szíjj koncesszora 2057-ig.
Elmondása szerint az eleve több mint kétszeresen túlárazott az egyoldalú szerződés a Magyar Közút áraihoz képest, míg a beruházási részek 30-35 százalékkal magasabbak a magyar építőipar közbeszerzési árainál. Sem az uniós, sem a magyar közbeszerzési szabályokat nem tartották be, súlyos jogsértések történtek, ezért fel tudják mondani a szerződést.
Dr. Ferenczi Gábor (TISZA) friss videójában azt mondta, 23,196 milliárd forintból 7000 kilométernyi gyorsforgalmi utat lehetne építeni, vagy a teljes magyar vasúthálózatot felújíthatnák.
Teljesen abszurd a túlárazott, kockázat nélküli koncessziós szerződés, nem is véletlen, hogy a TISZA ki akar lépni ebből a szerződésből
– közölte a térség országgyűlési képviselője.

