Miben segíthetek az ott élőknek? – Dr. Ferenczi Gábor szerint ez a legfontosabb, amit egy képviselőjelölt mondhat, illetve kérdezhet. Erről a bemutatkozó videójában beszélt, amely pénteken került fel az oldalára.
A videóban Dr. Ferenczi Gábor elmondta, mindig is az motiválta, hogy a szakmáját a legjobban akarta csinálni. Felidézte, ingatlanközvetítőként napi szinten foglalkozott az emberek ügyeivel, elsősorban lakáshoz jutással. Látta, hogyan próbálnak saját lakáshoz jutni sokan és hogy milyen sok tehetséges fiatal elhagyja az országot.
A választókerületről szólva arról beszélt, hogy a makói és a hódmezővásárhelyi kórházat összevonták és az embereknek mintha nehezebb lenne a hozzáférés, nagyobb várakozások vannak a vizsgálatokra, osztályok zártak be, van olyan szakrendelés, ami egyikben sem érhető el.
A TISZA képviselőjelöltje rátért arra, hogy rengeteg EU-s támogatás jött, de hanyag kivitelezés kísért több munkát is. Ilyen a Makó-térségi ivóvízminőségjavító-program, amelyre 5 milliárd forintot elköltöttek, de még mindig nem arzénmentes az ivóvíz.
A körzetben rossz állapotban van több út is, ilyen például a 43-as főút, amelynek felújítását 10 éve ígérte meg Lázár János, valamint az algyői híd négysávosítása is állandó téma volt nála. A vásárhelyi vasútállomás is nagyon rossz állapotban van, furcsa látni, hogy pont az építési és közlekedési miniszter városában néz ki így – emelte ki Ferenczi.
A képviselőjelölt úgy látja, csökkent a lakosság a választókerületben, csökkentek a szolgáltatások is, ennek megfordítására munkahelyteremtésre lenne szükség, főleg helyben. Sajnos a falvakban bezártak a posták, háziorvosok hiányoznak, a buszjáratok száma csökkent. Erre lehetne megoldás a TISZA Szent István programja, amely 10 falunként 1 milliárd forintos fejlesztést ígér, de a Tisza-kormány az önkormányzatok jogait és forrásait is vissza fogja adni.
Nagyon nyerni kell, minden szavazat számítani fog. Ez nem csak kormányváltás lesz, hanem rendszerváltás lesz, teljesen új szemléletet fogunk elhozni
– zárta gondolatait Dr. Ferenczi Gábor.

