A TISZA országgyűlési képviselőjelöltje videósorozatot indított, amelyben kifejti gondolatait az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseiről. Dr. Ferenczi Gábor úgy látja, a 12 pont a mai napig aktuális.
Első videójában kifejtette, mit is jelent napjainkban a „kívánjuk a sajtó szabadságát!” Dr. Ferenczi Gábor elmondta, ma is megállja a helyét, hiszen azt látjuk, hogy a közmédiát leuralja a fideszes propaganda. A nézők nem kapják meg a hiteles tájékoztatást, hanem csak egyfajta narratívát. A TISZA-kormány helyre fogja állítani a közmédia hitelességét és korrekt tájékoztatását – tette hozzá.
A második pont a „felelős kormányt!” Az országgyűlési képviselőjelölt kifejtette, hogy a Fidesz-kormány titokban, sebtében, az éjszaka leple alatt hoznak törvényeket, rendeleteket, miközben kiárusítják hazánkat idegen érdekeknek, kiszolgáltatják egy irányba az energiahordozóinkat és nem törődve a magyarok egészségével, környezetkárosító akkugyárakat hoznak ide.
Harmadikként a „törvény előtti egyenlőséget!” említette. Ferenczi úgy látja, jelenleg kétféle törvény létezik: az egyik a NER-esekre írt, azaz őket semmiért nem lehet felelősségre vonni, még pedofil-segítőknek is kegyelmet adnak, pusztán azért mert fideszesek. Mindeközben egyszerű vállalkozókat egy kis csúszásért, hibáért súlyosan büntetik.
„Közös teherviselést!” A TISZA jelöltje közölte, míg a magyar családok fizetik Európa legmagasabb ÁFA-ját, addig a NER-es haveroknak a kaszinóik után nem kell adót fizetni. A lakosságnak a drágaság jut a boltokban, addig a NER-elitnek jachtok, kastélyok, magánrepülőgépek – jelentette ki Dr. Ferenczi Gábor.

