Dr. Molnár Róbert: Van itt pénz stadionra, propagandára, csak éppen az emberekre nincs

Kübekháza polgármestere arról számolt be, hogy ,,a kormány egy negyed stadionnyit, 40 milliárdot elvon a közfoglalkoztatásból, elvon a kiszolgáltatott emberektől, elvon a szótlan kisönkormányzatoktól, miközben mutatja a szép statisztikáit a prosperáló országról, meg a gazdasági növekedésről.”

Dr. Molnár Róbert elképesztő történetet osztott meg: múlt hét csütörtökön, Kübekháza költségvetésének elfogadásának napján jött egy direktiva-szerű telefon a kormányhivatalból hivataluk zárása előtt nem sokkal. Azt közölték nekik,

másnap délre (!) mondják meg nekik, hogy hány közfoglalkoztatott személyt akarnak március 1-jétől foglalkoztatni, vagy hánytól akarnak megválni,

mert az állam a tavalyi létszámnak csak a felét támogatja. Az 1600 fős kis falunak mintegy 5 milliót kellene hozzátennie.

A héten a Csongrád Megyei Kormányhivatalba egy fórumot hívtak össze a közfoglalkoztatást érintő változtatásokkal kapcsolatban, polgármesterek és közfoglalkoztatók számára. Itt Kübekháza polgármestere kifejtette: a kormány a választások előtt adott a közfoglalkoztatottaknak egy havi plusz bért. Tudtuk miért, de örültek neki és ők is velük együtt örültek. Decemberben felmérték, hogy hány embert akarnak tovább foglalkoztatni. Azt közölte a kormányhivatali ügyintéző, hogy minden mehet a régiben, és ők is ezt mondták nekik, így készült el a költségvetés.

A fórumon kiderült, hogy vagy hozzátesznek az amúgy is kivéreztetett önkormányzatok a többnyire nem létező forrásaikból, vagy szélnek eresztenek embereket.

Kübekházán ez 7-8 fő lehet, országosan akár 19-20 ezer is.

Szerinte így a vidék felgazlik, elgazosodik. Hiszen a kisönkormányzatok közfoglalkoztatás nélkül nem tudnak megbírkózni a kommunális feladataikkal, másfelől ezek az ember megjelennek majd helyben, a szociális ellátásra szorulók között, amelyre a kisönkormányzatoknak szintén nincs forrása.

Szerinte meg kellene emelni az önkormányzatoknak az állami finanszírozását annyival, hogy ők maguk, közmunka nélkül is megoldhassák kötelező kommunális feladataikat.

No, de abban az országban ahol kórházakra, szociális ellátásra, oktatásra nincs pénz, miért pont az önkormányzatokra és a statisztikai számokkal elfedett, néma, arctalan kisemberekre és megalkuvásra késztetett kisönkormányzatokra lenne?

– tette fel a kérdést a község 18 éve hivatalban lévő polgármestere.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink