Duzzogott a kislány, ezért az anya bezárta a napon álló autóba

Egy váci hipermarket parkolójában álló autójában hagyta egy 41 éves nő a kislányát – írja a Police.hu. A váci rendőrök kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják az anyát.

A rendőrségi portál beszámolója szerint egy arra járó által készített videó alapján értesültek az esetről, bejelentést senki nem tett. A felvétel segítségével és más adatok alapján sikerült azonosítani az autó tulajdonosát.

Az adatok szerinta nő egy váci hipermarket parkolójában leparkolva, bezárt kocsijában magára hagyta hat éves kislányát. Az autó egy árnyék nélküli, napsütötte parkolóhelyen állt akkor, amikor a kinti hőmérséklet legalább 25,5 °C volt.

Az asszony a kihallgatásán elismerte, valóban egyedül hagyta gyermekét. Elmondása szerint előzőleg összevitatkoztak, lánya duzzogott és nem akart vele menni egy üzletbe, erre adott neki egy fél literes ásványvizet, rázárta a kocsit és otthagyta. Szerinte ugyan 5-10 percnél többet nem töltött tőle távol, és belátta, hogy hiba volt ezt tennie, de szerinte bűncselekményt nem követett el tettével.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 41 éves nővel szemben kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Rács mögött a makói kerékpártolvaj

A rendőrségre 2024. január 24-én érkezett bejelentés, hogy egy makói udvarról két kerékpárt is elloptak. Az ügyben még folyt a nyomozás, mikor két további, a közelben elkövetett biciklilopás ügyében is feljelentést tettek.

Tovább olvasom »