Egy fideszes Békés megyei jelölt az önkormányzat házasságkötő termében gyűjtötte az ajánlásokat

A DK bejelentést tett a szerintük törvénytelen helyen végzett fideszes kampány miatt a helyi választási bizottságnál, miután kiderült, hogy Kovács József, a Fidesz Békés megye 3. számú országgyűlési egyéni választókörzetben induló jelöltje a helyi önkormányzat házasságkötő termében kezdte meg kampányát. 

Kovács József nagy bajban lehet, ha már a képviselőjelöltté váláshoz szükséges ajánlásgyűjtéshez is törvényt kell sértenie. Az önkormányzat tulajdonában álló házasságkötő teremben történő ajánlásgyűjtés ugyanis törvénytelen, és megsérti az ajánlásgyűjtés alapvető szabályait

– áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

A DK és az egységes ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje, Leel-Őssy Gábor egyúttal azt is megmutatja Kovács Józsefnek, hogy hogyan lehet törvényesen, minden szabályt maradéktalanul betartva összegyűjteni a szükséges ajánlásokat.

Az országnak éppen abból van elege, hogy a fideszes elit kiváltságosai azt hiszik, rájuk nem vonatkozik semmilyen szabály, ők bármit megtehetnek. Ezért fogja őket az ország április 3-án egyszer és mindenkorra leváltani

– teszik hozzá.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Fehér zászló került a szegedi Fidesz-irodára

A Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái fehér zászlót helyeztek el a helyi Fidesz irodára tegnap. Ezzel utaltak Orbán Viktor politikai igazgatójának szavaira, aki szerint ha minket támadtak volna meg az oroszok az ukránok helyett, akkor nem védekeztünk volna.

Tovább olvasom »