Mint azt tegnap megírtuk, egy makói ház kapujában egy férfi áramütést szenvedett. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy elektromos áramot vezettek a kapuba. A Blikk a helyszínen rekonstruálta a történteket.
A lapnak a 28 éves Mursa Attila elmondta: a szomszédban lakó férfi ellopta a leszázalékolt édesanyja speciális, gurulós járókeretét, amit a ház előtt hagyott, miután rosszul lett. Amikor ezt megtudta, azonnal átsietett, hogy visszakérje, de amint megfogta a kilincset, megrázta az áram. A srácot kórházba vitték, de saját felelősségre még aznap, szerda este hazatérhetett.
Az utcát lezárták, egész nap helyszíneltek a zsaruk. Anrást bent tartották a rendőrségi fogdán, azóta pedig már börtönbe is került, letartóztatták. Élettársa, Éva közölte, a párja valóban kivezette a fürdőszobai konnektorból az áramot egy kábel segítségével egyenesen a kapu kilincsébe, de nem akart megölni senkit. Elmondása szerint őket sokan zaklatják itt az utcában, csak a saját védelmük miatt tette. A gyógyászati segédeszközt András le akarta jelenteni a rendőrségen és még mindig náluk van.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |