Egy hódmezővásárhelyi iskola átkerül állami fenntartásból az egyházhoz

A Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola fenntartói joga átkerült az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja részére.

Az iskola honlapján a következő tájékoztatás jelent meg:

Ezúton értesítem Önöket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Prof. Dr. Kásler Miklós oktatásért felelős Miniszter Úr nevében eljárva Dr. Maruzsa Zoltán  köznevelésért felelős Államtitkár Úr a Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola (6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2., OM-azonosító: 200894) fenntartói jogának átadását engedélyezi az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja részére.

 

Tisztelettel

Dr. Magyar Andrea

intézményvezető-helyettes

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a nővérek a hitélettel kapcsolatos foglalkozások megtartásában vesznek részt, majd elsősorban a hiányterületeken (matematika, természettudományi, nyelvoktatás) kapcsolódnak be a tantestület munkájába.

A tanórai és a tanórán kívüli oktatás és nevelés, valamint a tanórán kívüli programok az eddigi hagyományoknak megfelelően folytatódnak. Módosul viszont az iskola felvételi körzete: városi beiskolázásra lesz lehetőség.

Az elmúlt hónapokban több fórumon sok szülő aggódott, hogy az egyházi fenntartással a diákokra kényszerítik a vallást, a hittant. A Domonkos Nővérek írásos tájékoztató szerint, a jelenlegi tanórák keretében történő választható hittan/erkölcstan órák az iskola 2-8. évfolyamai számára változatlanul, az eddigi rendnek megfelelően folytatódnak. Nem kerül bevezetésre második hittanóra a délelőtti órák keretében.

Viszont a most beiratkozó 1. évfolyamos tanulók részére heti két hittanóra kerül bevezetésre, amely a felekezetnek megfelelően kötelezően választható .

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

113 éve hunyt el Mikszáth Kálmán magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink