Egy ittas hódmezővásárhelyi testvérpár egymást váltva vezette az autót

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik március elején egy rokonlátogatást követően négyszer állítottak elő ittas járművezetés miatt egy éjszaka alatt – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a testvérpár 2020. március 4-én meglátogatta az egyik Hódmezővásárhely melletti faluban lakó rokonát, és az egész napos alkoholfogyasztást követően a nap végére ittas állapotba kerültek. Még ugyanezen a napon, 23 órakor a testvérpár idősebb tagja autóba ült, mert tankolni szeretett volna. Röviddel éjfél előtt a rendőrök igazoltatták, majd az alkoholfogyasztása miatt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították. Emiatt a gépjárművet a helyszínről a szintén ittas állapotban levő öccse vitte el, majd ment másnap éjjel a rendőrségről szabadon bocsátott bátyjáért. Pár perc múlva azonban a rendőrség őt is előállította, miután Hódmezővásárhely belterületén igazoltatták. Ekkor azonban a gépkocsit már a bátyja vitte tovább a helyszínről, aki az igazoltatás során utasként tartózkodott az autóban. Mintegy 10 perc múlva azonban őt ismételten igazoltatták, majd öccsével együtt előállították.

A testvérpár előállítását követően mintegy két órával az addig még csak egyszer előállított fiatalabb férfit Hódmezővásárhely belterületén ismételten igazoltatás alá vonták a rendőrök, amikor a már elvett vezetői engedélye hiányában, de még mindig szeszesitaltól befolyásolt állapotban vezette a korábban leállított autót.

Az idősebb testvér a cselekmények elkövetésekor nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, míg a fiatalabb testvérnek az első igazoltatás során a vezetői engedélyét a rendőrök elvették.

A járási ügyészség a vádlottakat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével, valamint az idősebb testvért járművezetés tiltott átengedése vétségével is vádolja.

(ugyeszseg.hu, fotó: illusztráció)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink