A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki idén télen a szüleit életveszélyesen megfenyegetve akart pénzhez jutni.
A vádirat szerint a férfi 2022. február 1-jén, reggel, a makói otthonukban szüleivel kiabált, szitkozódott, és azt mondta nekik, hogy megöli őket, ha nem adnak egymillió forintot. A déli órákban már az összeg kétszeresét követelve egy 20 cm-es pengehosszúságú konyhakéssel a kezében próbálta őket megfélemlíteni, édesanyja felé megindulva, aki elmenekült előle. A férfi azért, hogy a követelésének további nyomatékot adjon, egy gáz riasztópisztolyt vett elő dobozostul, végül abból a fegyvert nem vette ki. A bűncselekménynek az vetett véget, hogy a sértettek értesítették a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták, és őrizetbe vették a férfit.
Az elkövetőt a járási ügyészség két rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével, valamint a nyomozás során a szervezetében kimutatott amfetaminszármazékra tekintettel kábítószer birtoklásának vétségével vádolja.
A vádemeléskor letartóztatásban lévő terhelt bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.
(ugyeszseg.hu)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |