Élhető, szerethető várossá tenné Hódmezővásárhelyt az újraválasztott Márki-Zay Péter

Élhető, szerethető, szabadon fejlődő várossá tenné Hódmezővásárhelyt Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) újraválasztott polgármester.

Az alföldi várost 2018 februárja óta irányító politikus vasárnap éjjel az MTI-nek elmondta: másfél év kemény munkájának tulajdonítja győzelmét, amit a város „korrupciótól és megfélemlítéstől megszabadítása” érdekében tettek. A Fidesz folyamatos aknamunkája is sokakat elfordított tőlük, a vásárhelyiek elutasították a megfélemlítést zsarolást – mondta a polgármester.

Márki-Zay Pétert biztos többség támogatja majd a hódmezővásárhelyi közgyűlésben, így a polgármester első lépésként ingyenessé tenné a helyi tömegközlekedést egy városkártya bevezetésével. Emellett fontosnak tartja az önkormányzati cégek gazdálkodásának áttekintését is, ahol álláspontja szerint a közelmúltban is sok jele volt a korrupciónak.

Az önkormányzat számít a városi beruházásoknál az európai uniós és kormányzati forrásokra. A következő években kiemelt feladat a turizmus fejlesztése, a strand korszerűsítése, a kemping újranyitása – közölte a polgármester.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink