Elismerést kaptak a makói ,,Skála”, azaz a Coop eladói

Hétvégén tartotta négy év szünet után a Hunor Coop Zrt. a már hagyományos bálját. Eddig mindig Szentesen a sportcsarnokban rendezték meg, de annak tragédiája meghiúsította, hogy újra ott lehessen megrendezni azt a rangos ünnepséget. Az összesen 55 bolttal rendelkező cég egy méltó helyszínt keresett abban a körzetben, ahol tevékenykedik és így esett a választás, talán Magyarország legnagyobb és legszebb báltermére a Hódmezővásárhelyen található Fekete Sas Rendendezvényház nagytermére.

Mészáros Zoltán elnök vezérigazgató beszéde után elismerték a legjobb dolgozókat, és az elmúlt és legjobban teljesítő boltját, valamint gyémánt fokozatú elismeréseket is átadtak, amely elismeréssel több évtizedes munkát ismert el a cégvezetés – számolt be róla oldalán a Hunor Coop.

Arany oklevél kitüntetésben részesült

  • Gógné Nagy Katalin,
  • Benkő Mónika,
  • Borákné Murányi Judit,
  • Prumekné Móricz Beáta.

Ezüst oklevelet vehetett át

  • Savanya Józsefné,
  • Bakai Istvánné,
  • Mihut Doina,
  • Nagy Róbertné,
  • Tóth Krisztina,
  • Jós Terézia.

Bronz oklevél kitüntetés kapott

  • Szélpál Anikó,
  • Tóth Szilvia,
  • Tajti Lajosné,
  • Salánki Mónika,
  • Goda Anikó,
  • Bába Sándorné,
  • Csatordainé Líbor Renáta,
  • Orovecz Diána, Balogh Ferencné,
  • Mészáros Béla,
  • Bajczár Anikó,
  • Rekettyés Viktória,
  • Vígh Zsuzsanna,
  • Szép Dánielné.

Különdíjat vehetett át

  • Galgóczi Györgyi,
  • Bodócsi Imréné,
  • Szabó Katalin,
  • Petróczy Táborosi Andrea.

„AZ ÉV LEGJOBB BOLTJA” a 321.sz. Fábiánsebestyéni COOP SZUPERMARKET lett.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Kiderült a makói Fidesz összes jelöltje

Lázár János feltöltött egy fotót az oldalára, amin rajta kívül kilenc fő látható, Farkas Éva mint polgármesterjelölt és még nyolcan, akik vélhetően a Fidesz képviselőjelöltjei lesznek Makón.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink