A Makó Óvoda Kassai utcai tagintézményének felújítása miatt másik helyen kezdődik meg a nevelési év az odajáró gyerekek számára. Az ovisok az egykori SZIGNUM kollégiumában kaptak helyet.
Egy friss videóban Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta, a négy óvodai csoportnak engedélyezték, hogy 1 évig az egykori SZIGNUM kollégiumába járjanak. Megtörtént a költözés a dolgozóknak és a szülőknek köszönhetően és egy tisztasági festést követően birtokba vették az óvoda dolgozói.
Bányai Anita intézményvezető ismertette, az elmúlt hétvégén költözött át a tagintézmény, a szülői segítségnek köszönhetően nagyon gyorsan: szinte egy nap alatt átjöttek a csoportok berendezései. Jelenleg takarítanak és a csoportszobákba kerül minden, szeptembertől pedig tudják a 110 gyereket fogadni. Elmondása szerint semmi változás nem lesz a munkában, megpróbálják ezt az épületet is barátságossá tenni.
Frank Ramóna tagintézmény vezető úgy értékelt, nagyon tágas környezetben tudják majd a gyerekeket fogadni. Igyekeznek a dekorációban, a berendezések elrendezésében törekedni arra, hogy a gyerekek életkorának minden megfelelő legyen.

