Előválasztás: július vége és október eleje között lesznek a nyílt viták

A választáson együttműködő ellenzéki pártok az esélyegyenlőség jegyében úgy döntöttek, az előválasztási vitákat július 26. és október 10. között fogják megrendezni. Indoklásuk szerint a kezdő dátumra azért van szükség, mert akkor nyílik az előválasztási jelölt-bejelentkezés, így ettől az időponttól már olyan személyek vehetnek részt a vitákon, akik ténylegesen jelöltetik magukat a 2021 őszi ellenzéki előválasztáson.

Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) kéri a jelölteket és szervezeteket, hogy ők is tartsák tiszteletben az igazságos, egyenlő esélyeket megteremteni kívánó szabályokat. Ennek érdekében – áll az ellenzéki közleményben – a pártok közösen vitaszabályzatot fognak alkotni, a vitákat pedig ezek mentén fogják szervezni, hogy ezzel is segítsék a közvéleményt a különféle álláspontok megismertetésében.

Az ellenzéki szövetség is erre épül: egymás véleményének meghallgatására és a kompromisszumok keresésére

– teszik hozzá.

Az együttműködő szervezetek így szeretnék megmutatni, hogy milyen lesz a vitakultúra a 2022 utáni Magyarországon! – olvasható a hat párt szombati közös közleményében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A Makói Idősek Otthonában járt a Hanki-Ker Mikulása

A Csongrád-Csanád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonába az idősek által már hosszú-hosszú évek óta nem látott vendég érkezett egy helyi vállalkozás, a Hanki-Ker Kft. kezdeményezésének köszönhetően – számolt be róla Botlik Anita.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A Mol szerint pánikvásárlás van a benzinkutakon

A Mol szerint beindult a pánikvásárlás a benzinkutakon, több helyen napokkal ezelőtt elfogyott a hatósági áras üzemanyag, az autósok pedig felvásárolták a drágább típusokat is. A Telex azt írta, hogy azok a kutak viselik az extra terhelést, ahová a máshonnan elküldött autósok áradata zúdul, de ott is gyorsabban merülnek ki így a készletek.

Tovább olvasom »