Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Csongrád megyére a szél miatt

Országszerte erősödik a szél, emiatt több megyére és a fővárosra másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Mint írják: a szél tovább erősödik, emiatt délelőtt már országszerte lehet számítani erős vagy viharos széllökésekre. Főként a Dunántúlon lehetnek viharos, óránként 70-90 kilométeres széllökések. A nap első felében ettől erősebb lökések csak a hegyekben fordulhatnak elő.

A hétfő délutáni órákban egy hidegfront érkezik, melynek környezetében országszerte viharos, elsősorban az Észak-Dunántúlon erősen viharos, 80-100 kilométeres, néhol 100 kilométer feletti széllökések is lehetnek. A hétfő esti órákra, a front átvonultával, átmenetileg mindenütt csillapodik a légmozgás, kedden napközben azonban ismét többfelé – a délnyugati országrész kivételével – viharossá, az északi országrészben erősen viharossá fokozódik a szél.

A viharos szél veszélye miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A hidegfront mentén a Dunántúlon – legnagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon helyenként egy-egy zivatar is kialakulhat – tették hozzá. Emiatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »