Elszaporodtak az olaszsáskák Csongrád-Csanádban is

A nyár folyamán több bejelentés érkezett Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből az elszaporodó és jelentős károkat okozó olaszsáskáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). Az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának, és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége.

Idén július második felében először Bács-Kiskun vármegye déli részén, Balotaszállás határában észleltek szokatlanul nagy sáskakártételt a termelők. Ezt követően augusztus elején, Csongrád-Csanád vármegyei termelők is jelezték a hatóságnak a sáskák okozta nagymértékű károsítást. Többek között egy üllési, 2,5 hektáros termőre forduló homoktövis ültetvény érőfélben lévő termését károsították 100%-ban a rovarok.

A Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérges és Öttömös térségében szintén fokozódó sáskakártételről nyilatkoztak a termelők. Mindkét településen 20% körüli kártételt okoztak a rovarok, előbbi településen a betakarítás alatt álló sárgarépa táblán, míg Öttömösön a tökfélékben. Pusztamérgesen egy spárgaállomány lombozatát is teljesen lerágták, kizárólag a növény vastag szárait meghagyva. Dacára az elvégzett permetezéseknek, a kártétel 10% körüli volt. 

A forró, száraz időjárás „kedvezett” az olaszsáska felszaporodásának a két, aszállyal leginkább sújtott vármegye, azaz Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád homokterületein. A következő évben a sáskanépesség további növekedésével és a kártételi terület kiterjedésével lehet számolni – közölte csütörtökön a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

(Fotó: Dobos Zsolt/portal.nebih.gov.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Másodikok lettek a kiszombori határvadászok

Múlt héten Kiskunhalason rendezték meg az I. Országos Határvadász Járőrversenyt. A feladatok között okmányismeret, gépkocsi-átvizsgálás, nyomfelismerés volt. A Csongrád-Csanád Vármegyei V. Határvadász Század (Kiszombor) ezüstérmes lett a versenyen.

Tovább olvasom »

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább olvasom »