Épül Makó új bölcsődéje

Új, két csoportszobás, 24 férőhelyes bölcsődét épít uniós támogatással a görögkatolikus egyház Makón – hangzott el a héten sajtótájékoztatón. Az épület az Erdélyi püspök és a Templomköz utca sarkán kap helyet.

A városban jelenleg négy bölcsőde működik az önkormányzat, illetve a református egyház fenntartásában, 164 férőhellyel. Farkas Éva Erzsébet polgármester arról beszélt, Makón évente 200-220 gyermek születik. A munkaerőpiac élénkülésének köszönhetően pedig egyre nagyobb az igény arra, hogy az édesanyák már a gyermek hároméves kora előtt visszamenjenek dolgozni.

Bíró István parókus elmondta, a görögkatolikusok a 18. századól vannak jelen Makón, és a kezdetektől bekapcsolódtak az oktatásba. Az 1948-as államosításig a leendő bölcsőde szomszédságában működött a felekezet iskolája.

A bölcsőde kialakítására az egyház 360 millió forintos uniós és kormányzati támogatást nyert. Két csoportszobás, 24 férőhelyes intézmény épül, a támogatás a kivitelezés mellett fedezi a teljes berendezést is – közölte a parókus.

Az új bölcsődében 6-7 dolgozó gondozza majd a gyermeket a tervek szerint szeptembertől. Bár a beiratkozást még nem hirdették meg, a szülők részéről már komoly az érdeklődés

– tudatta Bíró István.

Silye Zoltán, a kivitelezést végző makói Silye és Fiai Kft. ügyvezetője közölte, a bölcsőde 2875 négyzetméteres telken épül föl. Az épület hasznos alapterülete 280 négyzetméter. Az utcafront felől alakítják ki az üzemeltetési részt, itt kap helyet az iroda, a dolgozók öltözője és zuhanyzója. A másik szárnyban lesz a két csoportszoba, melyekhez a gyermekek öltözője és vizesblokkja kapcsolódik.

Az épületre napelemek kerülnek, a meleget padlófűtés, a nyári kellemes hőmérsékletet mennyezethűtés biztosítja, a csoportszobák automata reluxákat kapnak, így az épület energiaigénye minimális lesz. A csoportszobákhoz fedett és nyitott terasz kapcsolódik, az épület mögött pedig játszóudvar készül a gyerekeknek – tudatta a szakember.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink