Eurós céldátumot akar az ellenzéki szövetség

Nem az ukrajnai háborúval kezdődött a forint gyengülése, hanem a hiteltelen orbáni pénzügypolitikával – hangsúlyozták az Egységben Magyarországért keddi sajtótájékoztatóján. A pártszövetség azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén célként tűzi ki az euró öt éven belüli bevezetését.

Vajda Zoltán (MSZP), az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje emlékeztetett arra, hogy a most szabadesésben levő magyar fizetőeszköz évek óta gyengül. Ennek oka az óriási költségvetési hiány és az elhibázott kamatpolitika, a hiteltelen fiskális és monetáris politika – állapította meg.

„A csirke far-hát árát lehet, hogy be tudják fagyasztani, de a forint árfolyamát biztosan nem tudják. A magyar gazdaságot, a magyar embereket csak az euró mihamarabbi bevezetése védheti meg. Orbánék azonban ezt nem akarják”

– mondta a politikus.

Szerinte hiába tartják viszonylag magasan a forint kamatát, ez sem tudja kompenzálni a kormány hazugságaiból táplálkozó piaci bizalmatlanságot. „Nem hisznek már ennek a kormánynak. Megoldás csakis és kizárólag a kormányváltás lehet, mert a kormányváltás után visszaépítjük a jogállamot, megkapjuk az EU-s pénzeket” – vetítette előre.

Ilyés Márton, a Momentum alelnöke arról beszélt: miként katonai biztonságunkat a NATO szavatolja, úgy a gazdasági biztonságunkat az Európai Unió, és „ezt a szövetségi rendszert, ezt a biztonsági hálót lazította, szakította Orbán Viktor utóbbi évtizedes politikája”.

„Üres a kassza, és üresek a gáztározók, egyoldalú orosz energiafüggőségben van Magyarország. Orbán stratégiája ezt súlyosan benézte. Új gazdaságpolitikára van szükség, amely az embert és az értékteremtést állítja a középpontba, amelyik letöri az inflációt”

– hangoztatta. Kiemelte: az Egységben Magyarországért a garancia arra, hogy megnyíljanak újra az EU-s források, és közösen lépjünk fel az orosz nyomásgyakorlással szemben.

Varju László, a DK alelnöke, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje rámutatott, hogy a Magyar Nemzeti Bank a kamatemeléssel nem tudja megakadályozni az eurónkénti 400 forintos „rémálomhatár” elérését. Szerinte az elmúlt tíz évben közelebb kerülhettünk volna az euró bevezetéséhez, de erre nem volt politikai szándék, sőt, Orbán Viktor megtagadta ezt a biztonságot a magyaroktól, és csak a maga nyereségét hajszolta.

„A mi célunk az, hogy megfelelő feltételek megteremtésével öt év alatt bevezessük az eurót Magyarországon. Ez az a lépés, ami hosszú távon garantálja Magyarország biztonságát, jövőjét és gazdasági stabilitását”

– jelentette ki a DK szakpolitikusa. Szerinte erre az évre új költségvetést kell alkotni, és azonnal el kell kezdeni „menteni a menthetőt”, hogy legyen Magyarország mindannyiunké.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »